PAF és a téridő nyugalma
A futurista, kubista, dadaista és orosz konstruktivista művészet óta bizonyítást nyert, hogy a teret és időt nem lehet külön vizsgálni, hanem csak egymás kölcsönhatásában.
A természettudományban a téridő a körülöttünk lévő tér és az idő egymást átszövő kontinuuma, amely így egyben, összefonódva határozza meg a világegyetem szerkezetét. A klasszikus euklideszi tér hosszúság, szélesség és mélység dimenziói az idődimenzióval kiegészülve nem csak azt határozzák meg, hogy valami hol van jelen, hanem azt is, hogy mikor.
PAF alkotásaiban a teret a szín és a forma, az időt pedig a művészi alkotás folyamata testesíti meg. A művek fő kérdése az, hogy a megjelenő térbeli struktúrák és az alkotás időbeli folyamata hogyan viszonyulnak egymáshoz és a körülöttünk lévő világhoz. A művekben a szín és formavilág létrehozását az időbeli kidolgozottság emeli művészi tökélyre.
A képek térbeliségét nemcsak az egymásra rétegelt gesztusok, geometrikus alakzatok, visszatörlések és felületi struktúrák által létrehozott világ határozza meg, hanem már a művek puszta fizikai megtestesülése is. A mester több kép esetén vaskos, masszív keretre feszített vásznakra dolgozott, melyek önmagukban is már hangsúlyos térbeliséget, szinte testiséget kölcsönöznek a festményeknek. Ezeket a képet nem csak nézni kell, hanem a szemlélőtől szinte követelik, hogy megérintse azokat. Ezt a hatást a végletekig fokozzák azok a darabok, melyeknél a megvilágítással, a fénnyel való játék, a tükröződések megfigyelése szinte kötelező kör, mint a Silver Line vagy a Transition darabjai.
PAF gesztusművészete 2015-ben mindenki számára látható módon új irányt vett. Ebben a világban az idő a korábbiakhoz képest lelassul, szemlélődőbb; nyugodtabb lett a tempó. A gesztusok kisimultabbak, szélesebbek, határozottak és nagyívűek, erőteljes geometriai strukturáltság rendezi őket. A művekben egyértelműen látható az átmenet a művész korábbi korszakából az új törekvések irányába.
A Duality névválasztása nem lehet véletlen, hiszen számomra ezek a képek magukban foglalják a PAF-tól korábban már megismert gesztusrendszereket, a káoszt és a démont együtt megtestesítő struktúrákat. De ebbe a világba már beszűrődnek az új és geometrikusabb törekvések. A Line and Gesture és a New Lines számomra már egyértelműen az átmenet hírnökei, ahol a gesztusokban megjelenő, azokat szinte felnyársaló éles vonal mutatja az új irány kezdetét. Nevezhetjük irányvonalnak is, ami aztán több, egyértelműen több újvonalas sorozatban (pl. a Pure, a Tension és a Vertical darabjai) is visszatérő elemként megjelenik.
De ott van az irányvonal a Gesture Elements képeiben is, melyek a lenyugvás, letisztulás gesztusai már. A sorozat sötét tónusú színválasztása olyan hatást kelt a szemlélőben, hogy mintha még valami el lenne itt takarva, de jönni fog és megmutatja magát a világnak. A Geometric Emotions aztán megmutatja ezt. Visszafogott, szinte pasztelles színvilága megnyugvást sugároz. Igazi térbeli képek ezek, ahol a geometria struktúrákban megjelenő emóciók szinte bevonzzák a szemlélőt a kép mélységébe. Mintha egy ablakon keresztül néznénk ki, mélyen az amögött megbújó világba.
A letisztult, nyugodtabb tempójú formák, térbeli gesztusok és szinte távolságtartóan elegáns színvilág a Pure Color sorozatban testesül meg a legmarkánsabban. Ez számomra egy tájképsorozat. Az első darab egy vihar utáni égboltot mutat, sötét felhőkkel, de ahol a négyzetté geometrizált nap és az átlósan elhelyezett erőteljes fehér gesztus már magában hordozza a megújulást, megtisztulást. A második darab egy vihar után tengerpartot ábrázol, ahol a víz még kicsit háborog, át-átcsap a szárazföldre, de az lassan már úrrá lesz ismét a vizen. A Pure Color III kopár sziklás hegységének völgyeiben megjelenő, lineáris hegyi patakok szintén egy tisztaságot és egyben valami új kezdetét jelölik. De természeti kép még a Clear Out is, ami egy vulkánt mutat felülnézetben. A kép síkjából mesteri struktúrákkal kiemelt lávafolyam már megszilárdult és kihűlt, a hegy lábánál már visszatért az élet, de a vulkánkürtő mélyén még ott izzik vörösen a magma, a tájba bevágó azonos színű vonallal is figyelmeztetve mindenkit, hogy itt azért még ő az úr.
A kollekció talán egyik legizgalmasabb darabja számomra a már-már figuralitást sejtető Pure I. A felhők közül egy ember tekint a mélybe és szemléli a világot. Ha térben értelmezzük a képet, egyértelmű a szakrális az üzenet, az idődimenzióba helyezve és ott értelmezve a látottakat ugyanakkor a visszatekintést, a nyugodt átgondolást fejezi ki a kép. Hasonlóan figurális alkotás a Pure III, ahol egy gyermekfejet megformáló alakzat, az azon áthaladó, a geometrikus struktúrák felé haladó vérvörös vonal – vagy vérvonal – vonal PAF művészi irányváltását szimbolizálhatja.
Balféltekés mérnökként mindig is közel álltak hozzám PAF művei. Szeretem őket, megfognak, megérintenek és elgondolkodtatnak. Bár nem vitás számomra, hogy a művész egy újabb, térben letisztultabb, időben nyugodtabb alkotói korszakát jelölik ki ezek az alkotások, ugyanakkor azok mögött végig ott húzódik a mester összetéveszthetetlen lendülete és individuuma: PAF képei a néző számára egyszerre jelentik a téridőben való gondolkodást, látást és érzékelést.
Budapest, 2016 január
